Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Családi Sportnap

2015. június 20., 10:00
Új helyszínen régi és új résztvevőkkel hajtottunk az adrenalinra

Több éve már a Vízöntő utcai volt Távhő Sportpályán tartottuk Családi Sportnap rendezvényünket. Az idén sajnos új helyszínt kellett keresnünk. Nem volt egyszerű a dolog, mivel olyan lehetőséget kerestünk, ahol lehetőleg rossz idő esetén is meg tudjuk tartani a rendezvényt. Előre látásunknak meg is volt az eredménye, hiszen az új helyszínen az Arborétum Sportegyesület Farkas Károly utcai pályáit választottuk. Így hát június 20-án a délelőtti kezdéskor már szépen gyűltek tagjaink a családtagjaikkal. A szokásos teke most már négy pályán zajlott, a tekepálya épülete mellett a szabadban állítottuk fel a légpuska lövészet pályáját. A büfé bejárata előtt az ernyőkkel védett asztaloknál a kézműves foglalkoztató volt, míg mellette a sövény túloldalán pedig a légvár és a mini krikett, stb. kapott helyet. A levesnóta elhangzását követően megebédeltünk. Eközben egyszer csak azt vettük észre, hogy Szentgotthárd felől csúnya fekete felhők érkeznek. A kinti játékokat gyorsan a fedett csarnokba pakoltuk, ahol az emeleten eddig is ott volt a ping-pong és a darts. Így a délutánt is megmentettük és folytathattuk a kellemes időtöltést, míg ki nem fáradtunk. Tehát az új helyszín bevált, más rendezvényünknek is helyt adhat majd a jövőben.

Ribes Attila

Nézd meg a képeket!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar