Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Irodabútort kaptunk

2017. november 06., 16:30
Szép és kényelmes körülmények között folyhat a munka ezentúl

A főkapitányságon meglévő irodahelyiségünk az „egyszerű” irodai munkához eddig is tökéletes volt. Azonban az elnökségi ülések lebonyolítása kívánt némi áldozatot az elnökség tagjaitól, ugyanis csak egy használható székünk volt.
Október végén felhívott Kalmár Attila támogatónk, a Pannonsport Kft. ügyvezető tulajdonosa, hogy nincs-e véletlenül szükségünk egy tárgyalóasztalra és hozzá való székekre. november 3-án, pénteken tudtam sort keríteni a szemrevételezésre, hogy miről is van szó egyáltalán. A látottak alapján egyből mondtam, hogy igen, tudjuk hasznosítani. Illetve kérdeztem, hogy mennyire sürgős az elszállítás, ráér-e hétfőig. Így aztán november 06-án tagtársi segítséggel beszállítottuk az „IPA irodára” és összeraktuk (mivel a bevitelhez szét kellett szedni). Takarítás után még aznap felavattuk este egy elnökségi ülésen, mely így tökéletes körülmények között zajlott le. Köszönjük a támogatást a Pannonsport Kft-nek és Kalmár Attilának.

R.A.


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar