Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Osztrák rendőr hospitációja

2016. február 01., 07:30
Osztrák-magyar együttműködés a fiatal tisztek képzése során

Megtisztelő felkérésnek tett eleget a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban. Mario Bischof osztrák rendőr tisztjelölt, a Biztonsági Akadémia (SIAK) végzős hallgatója háromhetes szakmai hospitációja színhelyéül a Rendőrséget, ezen belül Vas megyét választotta 2016. február 01-19. között. Az Akadémia elvégzéséhez előírás egy külföldön teljesített tanulmányút, melyet a hallgató által szabadon választott EU tagország rendvédelmi szervénél kell tölteni. Hogy Mario miért éppen minket tisztelt meg, azt mondta, hogy egyrészt a közelség (Oberwart járásban lakik) miatt döntött így, másrészt az a cél vezérelte, hogy végzését követően mélyebb ismeretekkel rendelkezzen a Rendőrségről, hiszen ez akár a leendő beosztásában is jelentőséggel bírhat. Ezen túlmenően a jószomszédi viszony ápolását is fontosnak tartotta.

Itt tartózkodása során megismerkedett a Rendőrség, illetve a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felépítésével, feladatrendszerével, a munkánkat meghatározó törvényi szabályozással. Részt vett határmenti közös járőrszolgálatban a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőreivel, sebességmérésen a Főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályával, megismerkedett a Közigazgatási Hatósági Szolgálat tevékenységével. A helyszínen tanulmányozta a körzeti megbízotti tevékenységet. Négy napot töltött a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában. Meglátogattuk a Készenléti Rendőrség helyi Határvadász Bevetési Osztályát, illetve az 112 hívásfogadó központot is. Mivel Mario az Oberwarti IPA Csoport tagja, így felkerestük az IPA irodát is, illetve megtekintettük kiállításunkat és retro gépjárműparkunkat.

Elmondása szerint minden várakozását felülmúlta az a vendégszeretet és szakmai professzionalizmus, amit látogatása során tapasztalt. Több szakterület részéről elhangzott a kérés, hogy Mario nyújtson segítséget a Burgenlandi Rendőr-igazgatóság azonos szakterületével történő kapcsolatfelvételhez. Összességében elmondható, hogy a leendő tiszt kolléga kellő mélységű betekintést nyert a Rendőrség tevékenységébe és reményeink szerint a kialakult baráti kapcsolat a jövőben a két szervezet szakmai együttműködésében is kamatoztatható lesz.

Gábriel Gábor

 

KÉPEK!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar