Nos, aki egy mesére vár a címet olvasva annak kissé csalódás lesz írásom, mert ezek a sorok csupán egy futóverseny beszámolóit rejtik. Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget. Mindenki ismeri a mondókát, amely minden márciusában a naptárra pillantva eszünkbe jut, és ha szerencsénk van, akkor a népi jövendölés valósággá is válik. A tavasz első hónapja azonban változékony, szeles és csapadékos, mint azt mi is megtapasztaltuk, amikor 2017. március 18-án ismételten Sárváron gyülekeztünk a fürdőnél. Már az indulásnál szemerkélt az eső, ami nem akart alábbhagyni így az ablaktörlők lapátok sebesen söpörték félre a szélvédőről az esőcseppeket és láthattuk, hogy szürke, szomorkodós égbolt várakozik a város felett. A szemerkélő eső azonban nem szeghette kedvünket, hiszen két váltóval neveztünk a 22. Sárvár fürdő futóversenyre. A félmaratoni távot három részre osztva mindenkinek kb. 7 km jutott, ami már ötnél egy kicsit több, de tíznél kevesebb. Igen most felmerül a kérdés, hogy persze számolni mindenki tud, azonban a futás oldaláról, amatőrként megközelítve egy kicsit más a helyzet. A 7 km nem az a táv, aminek őrült módjára neki lehet szaladni. Tartalékolni itt sem lehet, de a tempót azért okosan kell megválasztani, hogy a végére még egy kicsit gyorsítani is lehessen. Erre alapozva próbáltunk ütőképes váltókat összehozni, melyek talán a váltók versenyének eredményébe is bele tudnak szólni. És ekkor jött Murphy. Sérülés és betegség így a futószezon elején nem meglepő. A második váltó első tagja Kovács J. Tibor gyengélkedett és a két álmatlan éjszaka valamint a tápanyagok gyors távozása megtette a hatását, az erő már nem volt vele. Már előző nap azon törtük a fejüket mitévők legyünk. A további két váltótag nem maradhat otthon, de Sándor Zsolt sem volt felkészülve arra, hogy most hirtelen 14 km-t fusson és a nagy örömünkre visszatérő, immáron nagycsaládos Dr. Horváth Líviától pedig végképp nem várhattuk a dupla táv megtételét. Tagtársunk Kovács J. Tibor családjából kaptuk a segítséget ismét, testvére Kovács István az 5 km-re nevezett, így egy gyors cserével a második váltó is ütőképessé vált, Tibor pedig „csoportos edzőversenyen” vett részt az öt kilóméteres távon.
Az eső még mindig csöpörgött így már nemcsak a versenyzők, de a nézők is a fürdőt és a szállodát összekötő átjáró alá zsúfolódtak, hogy 13:00 órakor nekivágjanak a városnak. Mint már említettem két váltó nevezett; a második első tagja, egyben egyéni futó is Gyepes Béla volt, így Kovács Istvánnal ők ketten száguldottak el, hogy a Csónakázó tavat és a fél várost megkerülve hét km után a fürdő előtt úton adják át a rajtszámtartó öveket. Béla is meghúzta az első 7 km-t és István valami elképesztő tempóban érkezett meg a váltópontra. Király Gábor és Dr. Horváth Lívia vállalták, hogy most a Sótonyi dombot ők veszik be. Bár a környéken lakók hegynek hívják, azonban óriási magasságokra nem kell gondolni, mikor „a felmegyek a hegybe” mondat a távozáskor elhangzik. A dombocska azonban a 9. kilométerben rendesen lassítja a gyakorlatlanabb futókat és egészen 12-13 km-ig szépen hullámozva csökkenti az átlagsebességet. Sándor Zsolttal ketten vártuk őket a sótonyi kocsmánál, pontosabban vele szemben a buszmegállóban. Már felfelé autózva is láttuk, hogy csak öt váltó ment el előttünk így kicsit izgulva melegítettünk. Gábort váltottam és az egy perccel előttem váltó csapat utolsó futóját próbáltam meg utolérni, ami sikerült is így a „lejtőzés” után 1:34-es idővel a férfi váltók abszolút sorrendjében az ötödik, míg a korosztályos váltók között a 3. helyen végeztünk. Jutalmunk a dobogó harmadik foka és egy serleg volt, majd természetesen a kedvezményes belépőt követően ismételten a Sárvári Termálfürdő lazító medencéiben kötöttünk ki.

Nagy Tibor

KÉPEK!