Elérhetőségek

IPA Szombathelyi Szervezet

9701 Szombathely,
Pf. 325.
E-mail:
ribes@ipa-szombathely.hu

Tekeverseny

2015. december 05., 10:00
Találkozás a piros sipkással a tekepályán

Az idei tekeversenyünk az előzetes időponttól eltérően 2015. december 5-én került megrendezésre a Járműjavító tekepályáján. Idén új helyszínt kellett keresnünk, mivel a korábbi versenyek színhelye a TÁVHŐ tekepálya lebontásra került. Az előző évhez képest nőtt a jelentkezők létszáma, mind a hölgyek és a férfiak 1-1 fővel többen jelentkeztek. Így 4 nő és 8 férfi kezdte meg a versenyt.  Az előző évek hagyományait folytatva először a hölgyek mérték össze tudásukat. Elsőként Schneider Kriszti és Járai Istvánné, majd pedig Kovács Beatrix és Németh Zita végezték el a 40 vegyes gurítást. A nők versenyében első helyezést ért el Járai Istvánné 11 fa előnnyel, Németh Zita második, míg Kovács Beatrix harmadik és Schneider Krisztina negyedik helyen végzett. A női versenyzők után következtek a férfiak. Őrfi Péter és Köő Sándor összecsapásában Őrfi Péter maradt alul 3 fával. Az első két versenyző feladta a leckét az őket követőknek, hisz mindketten egyenletesen jó teljesítményt nyújtva 150 fánál többet dobtak. Őket követte Kovács J. Tibor és Kajtár László párharca, melyben az utóbbi bizonyult jobbnak 13 fával.  Következett a 2014. évi tekeverseny győztese Kovács Róbert és Magyar András negyedik helyezett összecsapása. Kovács Róbert 12 fával jobbnak bizonyult ellenfelénél. Utolsó párosként lépett a pályára Ribes Attila a 2014. évi verseny II. helyezettje és Mester József harmadik helyezett. Mester József teliben 1 fával többet dobott, míg tarolásban 11 fával bizonyult jobbnak.

A 2015. évi verseny az alábbiak szerint alakult.
Nők:

I.

Járai Istvánné

108 fa

II.

Németh Zita

  97 fa

III.

Kovács Beatrix

  90 fa

IV.

Schneider Krisztina

  84 fa

Férfiak:

I.

Köő Sándor

154 fa

II.

Mester József

152 fa

III.

Őrfi Péter

151 fa

IV.

Ribes Attila

140 fa

V.

Kovács Róbert

139 fa

VI.

Magyar András

127 fa

VII.

Kajtár László

118 fa

VIII.

Kovács J. Tibor

105 fa

A helyezéseket Mester József ismertette, a helyezettek díjait Ribes Attila egyesületünk elnöke adta át. A férfiaknál az első három helyezett mikulás csomagot is átvehetett, melyet Mester József kincstárnok adott át. A hölgyeknél mind a négy versenyző kapott.Az elnökség bízik abban, hogy jövőre az ideinél még többen neveznek be a tekeversenyre, ezzel is emelve a verseny színvonalát.

Mester József

Nézd meg a képeket!


« Vissza az előző oldalra!


IPA Szombathelyi Szervezet - Magyar